hétfő, február 23, 2009

Kerekasztal meghívó!


Sziasztok!

Üdvözlünk minden Sepsiszentgyörgyön müködő diáktanácsot és ifjúsági szervezetet, legyen az vallásos, szociális vagy csak ifjúsági.

Amint többen értesültetek, a HÁRIT (Háromszéki Ifjúsági Tanács) probálja összeszedni a háromszéki ifjúsági szervezeteket, amelyek még induló fázisban vannak és segítségre szorulnak, vagy a már működő és segítséget nyújtó ifjúsági szervezeteket.

A SZIT (Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács) talán kevesek számára ismert, ami talán nem is baj, hiszen általatok kell majd ismertté váljon.

A SZIT egy pár éve már dolgozik és kisebb-nagyobb sikerekkel büszkélkedhet az a pár ember, aki már részt vett bármilyen szervezésben ahol a SZIT is szervezőként kivette a részét. Viszont arra gondoltunk, hogy ideje lenne Sepsiszentgyörgyön kicsit összefogni az ifjúsági szervezeteket és kiépíteni egy ifjúsági hálót városunkban is.

Amint tudomásotokra jutott, a városunknak van egy ifjúsági alapja amire remélem ti is nagy reményekkel pályáztatok, egy ifjúsági karácsonyfája, melyet közösen díszítünk fel évente és idén második alkalommal szervezzük meg az Ifjúsági Sziget nevet viselő megmozdulást a Szent György Napokon nekünk, nektek szóló programokkal.

A SZIT egy ifjúsági konzultatív tanács amely egy csapatot szeretne létrehozni a jobb információáramlás érdekében és közös programok szervezése céljából.

A Szentgyörgy Ifjúsági Tanács felkéri minden Sepsiszentgyörgyön müködő ifjúsági szervezet vezetőjét, hogy jelenjen meg a MÁRCIUS 3.-án, 18 órától megszervezésre kerülő kerekasztal beszélgetésen, amit a Városi Tanács kis gyűléstermében tartunk.


Napirendi pontok:

* Ifjúsági pályázati alapról tájékoztató

* Egyeztető tanács kialakítása vezetők részére

* Szervező csapat összeállítása

* Különfélék


Információk: Székely Róbert 0747 776418 robyka87@yahoo.com